Szakmai Kalauz

Keresés eredménye:  engedélyek ügyintézése tevékenységre

Szókereső

Tevékenység
Márkanév
Cégnév
Megye
Helység
Minősítés

Találatok: 1

Cégbemutató:

Kéménygolyó Kft.

Juhász János vagyok, ennek a cégnek a tulajdonosa és cégvezetője. Történetem 2002-ben, a műszaki szakközépiskolai technikum elvégzése után, a családi háttérben lévő, a kéményseprőknél aktívan 25 éve dolgozó, szakmailag elismert kéményseprő-mester rokonomnak köszönhetően indult. 
Egy általam ismert kivitelező céghez kerültem nyári munkára, ahol találkoztam egy új szakmával, a kéménybéleléssel. Folyamatosan képeztem magam, s emellett több, országos szinten becsben tartott cégnél szereztem szakmai tapasztalatot. 
A kitartó munka eredményeképpen sikerült 2017-ben családi vállalkozásként céget alapítanom a feleségemmel, mely egy kisebb álmom megvalósulását jelentette.
Fontos számomra a szakmailag megalapozott, precíz, pontos munkavégzés, mely jellemező a tevékenységünkre. A hatósággal együttműködve, az országos szabályozásokat követve végezzük munkánkat. Nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfelekre, ezért igyekszünk mindent megrendelőnk igénye szerint kialakítani (természetesen a jogszabályoknak megfelelően).

Kérje ki tanácsunkat, vizsgáltassa meg kéményét velünk, hogy segíthessünk!

 

Tevékenységek:

falon kívüli kémények kivitelezése, gravitációs kémények bélelése Budapest, gravitációs kémények bélelése Pest megye, kamerás kéményvizsgálat Budapest, kamerás kéményvizsgálat Pest megye, kémény engedélyeztetés Budapest, kémény engedélyeztetés Pest megye, kémény építés Budapest, kémény építés Pest megye, kémény kivitelezés Pest megye, kéménybélelés FURANFLEX technológiával kondenzációs kémények szerelése, légbeeresztő beépítése, Leier kéményrendszer építése, Montel kéményrendszer építése, nyomáspróba, Schiedel kéményrendszer építése, tömörségi vizsgálat, kémény kivitelezés Budapest, kéménybélelés alumíniummal, szerelt kémény, fűtéscsövek cseréje, kémények kamerás vizsgálata, láncos gépi tisztítás, tömörségvizsgálat, engedélyek ügyintézése

Telephelyek, elérhetőségek:

1172 Budapest, Terény utca 57.
Mobil: 06 (30) 309-98-00
Email: 
Email
Weblap: 

Kapcsolat